Pályázatok

Pályázatok

Hisszük és valljuk, hogy az élő Istennek terve van mindannyiunkkal, terve van minden gyülekezetünkkel. Az „élő és ható Ige” által hívott el bennünket életünk odaszánására, és az „élő és ható Ige” által szólít bennünket mindannak a továbbadására, amit ezidáig megértettünk, hallottunk ás láttunk. Ebben az évben szeretnénk felmutatni, hogyan cselekszik Isten Igéje azoknak az életében, akik a testté lett Igét, Krisztust követik.

Ezért szeretnénk segíteni a gyülekezeteket, egyházmegyéket, az egyház életéhez kapcsolódó civil szervezeteket anyagi támogatás formájában.