AZ ÉLŐ IGE ÉVE

Hálásak vagyunk a 2024-es évért, annak minden öröméért, nehézségéért és áldásáért. Az idei tematikus év most véget ér, de az Ige tovább él, munkálkodik, formál bennünket.

Szeretnénk a következő tematikus évre (Ifjúság szolgálatának éve), és annak minden szolgálójára sok erőt és áldást kívánni!

"Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé."
(Zsolt 103,5)

staféta átadó

Elkészült a mögöttünk lévő évet – a teljesség igénye nélkül – bemutató kisfilm, amely az elmúlt év hangulatát hivatott átadni, hiszen lehetetlenség volna az év során minden, az élő Ige éve üzenetével és tartalmával megvalósult eseményt megjeleníteni.
Legyen ez a kisfilm egyfajta számadás, miközben tudjuk azt, amit az ige is megfogalmaz:

„Mert Isten igéje élő és ható, (…)
Neki kell majd számot adnunk.”
(Zsid 4,12-13)

"Az Élő Ige évének idei célkitűzése, hogy segítse egyházunk működési hálóját a gyülekezetek, egyházmegyék, egyházkerületek, a közegyház és az ezeket támogató szervezetek szintjén is.

A tematikán belül megvalósuló helyi rendezvények és kezdeményezések reményeik szerint hosszú távon is visszahatnak majd az országos egyházra. „A mai ember is, mint minden kor embere, nagyon-nagyon vágyik a közösség megélésére. Ez a közösség nyilvánvalóan elsősorban az az Istenre találás közössége, az Isten jelenlétében megélt létharmónia, és ebből következik a másik emberrel megtalált közösség, amelynek krisztusi alapképlete a gyülekezet. Az Élő Ige évének ezt kell felmutatnia.

Reményeik szerint akkor, amikor majd beérkeznek hozzájuk a beszámolók, a fényképek, láthatóvá válik, hogy a gyülekezetek nem kis szeparátumok a társadalom testében, nem zárványokként működnek, hanem egymással kapcsolódva hálót képeznek, amelyben felismerhetjük, milyen erős is az Isten népe. Helyi szinten sokszor csak a gyengeséget, a gyengülést élünk meg, így viszont látjuk egymás, és megélhetjük, hogy a Krisztus üzenetében, a felmutatott hitvallásban egyek vagyunk és egy irányban mozdulunk."

Hajdú Zoltán Levente, Missziói Szolgálat szolgálatvezető főigazgatója

A teljes cikk a parokia.hu oldalon olvasható az alábbi link alatt:

https://www.parokia.hu/v/cselekvesre-sarkall/?fbclid=IwAR0Lv7zjrSpajVytqZL5QN0T6o-kjxhoVw9IkVeynTzUfY0Lmn7gmZSuuSY

Az élő ige éve teológiai alapvetése

Rendszeres teológiai szempontok és alapvetések a Magyarországi Református Egyház „Élő Ige”, 2024-es tematikus évéhez.

Letöltés